Feleslegesnek tűnő, és a rákos beteg életének utolsó időszakában inkább ártó kemoterápiás kezelésekre fordítsák a rendelkezésre álló szűkös forrásokat, vagy szűrésre, prevencióra, illetve palliatív ellátásra juttassanak több pénzt? És egyáltalán: fel lehet-e tenni ezt a kérdést?
Minden negyedik ember rákban hal meg, és ha az elkerülhető életév-veszteségeket nézzük, ez a betegségteher nagyobb, mint a kardiovaszkuláris betegségek esetében, fogalmazott Dózsa Csaba, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság alelnöke a Napi.hu portál szakkonferenciáján november 21-én. Az egészségügyi ellátás hatékonyságát az onkológiai ellátáson keresztül bemutató panelbeszélgetés bevezetéseként elmondta, hogy az onkológiai terápiák vezetik ma a törzskönyvezéseket mindenhol a világban, ami azt mutatja, hogy óriási a nyomás a közfinanszírozáson. Több szempontból lehet vizsgálni, van-e lemaradásunk, s kérdés, hogy a nagyon drága gyógyszeres technológiákat miként lehet finanszírozni. Számításai szerint 2011-ben 50-70 milliárd forint fordítódott különböző csatornákon a daganatos betegek kezelésére, gyógyítására. Jelenleg leginkább a tételes elszámolásban zajlik a finanszírozás, amit pedig ez a keret nem bír, az a méltányossági kasszában csapódik le. Úgy vélte, ha lassan is, de haladunk előre, a vesedaganat és tüdőrák gyógyítására alkalmas gyógyszereknél új befogadások vannak folyamatban.
Lehet-e a támogatást a túléléshez szabni, hónapokban mérve? – tette fel a kérdést. Nagyon súlyos állapotban ugyanis akár milliókat költünk néhány hónapos túlélés érdekében, ugyanakkor más országokban a túlélés jóval kedvezőbb arányú. Dózsa Csaba szerint hatékonysági tartalék mutatkozik a rendszerben, amellyel évente 5-6 ezer ember életét lehetne megmenteni.
Jól látható, hogy hazánkban szigorúbbak a befogadási, támogatási feltételek a korábbiakhoz képest, kialakult egy kezdeti költségmegosztási technika az OEP és a gyártók között. Ha van igazolt egészségnyereség, akkor van támogatás és jobb a hozzáférés a terápiához, ha nem igazolódik az egészségnyereség, akkor kikerül a támogatásból a gyógyszer, már nem mérvadó, melyik cég terméke.
Kemények a végpontok, nem lehet mellébeszélni
Dózsa Csaba úgy vélte, hogyha a makroszintű allokációt nem sikerül a programok, megoldások között meghatározni, akkor ugyanebben a körben fogunk forogni tíz-tizenöt év múlva is. Hiába ölünk milliárdokat az ellátásba, nem fogunk eredményeket elérni.
A daganatos betegek ellátásában az adatok pontosan mutatják, hányan betegedtek meg, hányan haltak meg, a betegséget milyen stádiumban fedezték fel, a terápia mikor kezdődött – vagyis kemények a végpontok, nem lehet mellébeszélni, fogalmazott Dózsa Csaba.
Vannak-e adatok arra vonatkozóan az OEP-nél, hogy milyen források mellett milyen eredmények mutatkoznak, látnak-e változást a túlélési adatokban? – tette fel a kérdést a beszélgetést moderáló dr. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője.
Dr. Gajdácsi József, az OEP egészségügyi főigazgató-helyettesének válaszából kiderült, folyamatosan végeznek vizsgálatokat, most is készülőfélben van egy elemzés, amely például megmutatja, hogy a 2008-2010-es gyógyszerportfólióhoz képest mára teljesen megváltozott a felosztási rend. Akkor a topgyógyszert a kardiológiában használták, és volt még 7-8 készítmény erre a betegségcsoportra. Mára jelentős az átrendeződés az onkológia javára: az 1-20. gyógyszer onkológiai termék, ami azt is mutatja, jelentős források allokálódtak az onkológiai gyógyszerekre.
A mortalitásra vonatkozóan nehéznek minősítette a válaszadást: míg a kardiológiában már társadalmi szinten megjelent az egészségnyereség az elmúlt tíz év fejlesztéseinek köszönhetően, addig az onkológiában egyelőre nincs ilyen adat. Egy szűkebb adatsoruk van, amelyből nem akarnak messzemenő következtetéseket levonni, de mégis elgondolkodtatóak a számok. 2013. november végi adataik szerint – TAJ-szám alapján vizsgálva – már nem élt azoknak a betegeknek a 85 százaléka, akik 2011 és 2012 között tételes finanszírozásban nagy értékű onkológiai gyógyszert kaptak.
Úgy vélte, végig kell gondolni, hogy a korlátozott forrásokból mire összpontosítsunk: fizessünk például hat nap alatt kétmillió forintot egy beteg néhány hónapos túlélése érdekében, vagy juttassunk több pénzt a szűrésre, megelőzésre, a gyógyíthatatlan betegek hospiceellátására. Úgy érzi, a súlypontok eltolódtak, és nem akar pallost tartani az emberek feje fölé, de elgondolkodtatóak az adatok.
Feleslegesnek tűnő, és a rákos beteg életének utolsó időszakában inkább ártó kemoterápiás kezelésekre fordítsák a rendelkezésre álló szűkös forrásokat, vagy szűrésre, prevencióra, illetve palliatív ellátásra juttassanak több pénzt? És egyáltalán: fel lehet-e tenni ezt a kérdést?
A sebészetet is értékén kellene kezelni
A befogadásban elmaradást mutat a magyar rendszer, ismerte el, de rögtön hozzátette: nincs olyan készítmény viszont, amihez más formában, például egyedi méltányosság keretében ne juthatna hozzá a beteg. Dr. Gajdácsi József elmondta, hogy hiányt érez a finanszírozói oldal részéről: a sebészeti területek alulfinanszírozottak, nincsenek annyira a fókuszban, pedig értékén kellene kezelni a manuális szakmákat is a gyógyszerekkel együtt.
A mortalitási mutatók ingadoznak, de nincs rosszabbodás, sőt valami kis javulás mutatkozik, ugyanakkor a morbiditás egyértelműen növekszik, sokkal több beteget diagnosztizálnak, mondta dr. Mangel László, a Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézetének vezetője. A hátteret kutatva az életmód, egészségtudatosság mellett a komoly, egyre intenzívebben jelentkező bizalmi válságot említette: a betegek nem fogadják el a kezeléseket.
Az ellátórendszernek több területen is fejlődnie kellene, hiszen például az onkológiai éberség nem mindig tökéletes, de a finanszírozással, a technológiai ellátással sem lehetünk teljesen elégedettek, ugyanakkor a kezelések ma már szabályozottabbak, mint 15 éve. Azonban bármilyen összevetést nézünk, nincs nagyon nagy különbség a visegrádi és a nyugat-balkáni országokhoz képest, tette hozzá.
„Az onkológiai ellátás során alapvetően két dolgot csinálunk: gyógyítunk és kezelünk” – fogalmazott prof. dr. Mangel László, jelezve, a kettő között óriási a különbség. A kezelésekkel a gyógyíthatatlan betegeknél csak időt lehet nyerni, egyre többet. A korábban egy év alatt lezajló betegségekkel szemben ma négy-öt évet tudnak adni a betegeknek. Ezeknek a nagyon drága biológiai készítményeknek a kilencven százalékát a kezelések során alkalmazzák, és nem a gyógyító „oldalon”, tette hozzá azzal, hogy nem várhatóak alkalmazásuktól döbbenetesen jó eredmények mortalitás szempontjából. Sokkal fontosabb, hogy egyre több olyan daganatos, előrehaladott állapotú beteg van, akiknek évekkel tudják meghosszabbítani az életét. Véleménye szerint másképp kell a kérdéskört felfogni, és a nemzetközi befogadási trendeket megfelelő racionalitással hazánknak is követnie kell.
Mire kondicionálódtak az onkológusok?
Mindenki megfelelő körülmények között, emberi méltóságban szeretné eltölteni a hátralévő idejét gyógyíthatatlan betegként, nem pedig úgy, hogy felesleges kezeléseknek vessék alá. Az életvégi kemoterápiák generális orvosi, onkológiai gondolkodásból adódnak véleménye szerint. Nem egyszerű kérdés, hiszen nehéz megmondani a betegnek, hozzátartozónak, hogy nincs tovább kezelés, mert nincs értelme. Mangel László szerint az orvosoknak ezt a felelősséget és döntést fel kell vállalniuk. Az elmúlt 10-20 évben azonban arra lettek kondicionálva az onkológusok, hogy igenis meg kell próbálni gyógyítani vagy legalábbis kezelni a beteget, és most nagyon nehéz a váltás. Tudomásul kell venni azonban, hogy az életvégi kemoterápiáknak nincs egészségnyeresége, csak káros hatása, és megrövidíthetik a beteg életét.
Dr. Kissné dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségpolitikai Főosztályának vezetője szerint nem szabad nagyon általánosan értékelni az onkológiai ellátást, ugyanis az időskorban kialakuló daganatos esetektől „fejnehéz” a rendszer. Úgy vélte, azt kell szűrni, amivel a mortalitást lehet csökkenteni. Ennek kapcsán bejelentette, hogy a Korányi intézetben szűrőprojekt indul a magas kockázatú betegek körében: 1000 beteget fognak alacsony dózisú CT-vel szűrni kísérleti jelleggel. Klinikai adatok szerint ez a típusú vizsgálat tüdőmortalitásban 25 százalékos eredményt tud elérni. Tehát jóval hatásosabb, mint a tüdőszűrés, amelynek során évente találnak 300 tbc-st és 1500 tüdőrákost, miközben évente tízezer tüdőrákos hal meg Magyarországon. Fontosnak tartotta a prevenció részeként a dohányzásellenes törvényeket, a dohánytermékek adótartalmának a megemelését, ami évek múlva látszódni fog a tüdőrákos esetek számának csökkenésében.
