Az esztendő végén hagyományosan évvégi értékelésre kérjük fel az ágazat irányítóját. Ezúttal azonban elsősorban nem 2011 eseményeiről kérdeztük dr. Szócska Miklós államtitkárt, hanem – mivel a struktúra átalakításának küszöbén állunk – az olvasót talán jobban érdeklő jövő felé kalandoztunk el beszélgetésünkben.
– Az év első félévében Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, és az egészségügyi együttműködés területén a fenntartható egészségügyi rendszerek megteremtését tűzte ki célul.
– Két nagyon fontos témakörben értünk el áttörést a soros elnökség alatt. Az egyik, hogy foglalkoztunk az emberi erőforrás krízishelyzettel, a másik pedig, hogy megállapítást nyert: teljesen új beruházási megközelítést kellene alkalmazni abban, hogy egy modern, a szükségleteknek megfelelő és fenntartható egészségügyi rendszert alakítsunk ki az európai tagállamok szintjén. A ellátórendszerek fenntarthatóságának, modernizálásának szakmai reflexiói már olvashatók – tulajdonképpen a hatékony betegút kelléktárairól szól.
– Milyen “receptje” van az államtitkárságnak az alapellátás megerősítésére?
– A rezidenskeretben 300 millió forint maradványt találtunk, amiből – pályáztatás útján – a végzéshez közeledő háziorvos rezidenseket kívánjuk támogatni, akár praxisvásárlásban. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok 3,5 milliárd forintot kapnak, így három hónapról két hónapra csökkentjük a finanszírozás átfutási idejét, tehát nekik még idén egyhavi plusz bevétel érkezik. Megújul a praxisjog is. Olyan megoldásokat keresünk, ahol a szűkös forrásokat a lehető leghasznosabban tudjuk felhasználni. A praxisvásárlásnál például előnyhöz juttatjuk mindkét felet: adunk annak, akinek praxisa van és annak is adunk, aki megveszi tőle. Ez nem hitel lesz, tehát nem kell visszafizetni – viszont feltételekhez kötjük. A részletek kidolgozásában a kollégák már a finishez érkeztek. A népegészségügyi termékdíj idén befolyt 3,4 milliárdját azoknak az egészségügyi dolgozóknak adjuk, akik a „frontvonalban” vannak: a pótlékra jogosult egészségügyi dolgozók a pótlékalap közel háromhavi összegének megfelelő, egyszeri juttatást kapnak. Ezt az összeget kiegészítjük további több mint 2 milliárd forinttal, hogy az egyszeri juttatást minden, az érintett körbe tartozó dolgozó megkaphassa. A kérdéshez tartozik még, hogy félmilliárd forinttal segítjük a Mentőszolgálatot és a betegszállítókat. Az év végi „kasszasöprés” révén 21 milliárd forintot osztunk szét az egészségügyben, amelyből a közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátó intézmények 14,7 milliárdot kapnak, a sürgősségi ellátás fejlesztésére 1,3 milliárd, az intenzív ellátásra 1 milliárd, a laboratóriumi ellátás fejlesztésére 1,7 milliárd jut. 800-800 millió forintot kapnak a járóbeteg-ellátók és az egynapos sebészetek, 300 millió forinttal kiegészítjük a háziorvosok kártyapénzét – a már említett 3,5 milliárdot. 247 millió forintot a szolgáltatók többletköltségeire, 200 milliót a neuroinvazív ellátásra, 14 milliót a kötelező tüdőszűrésekre és 10 millió forintot az egyiptomi sérültek ellátását végző intézeteknek juttatunk. Az ország ismert gazdasági körülményei mellett rengeteget kell ezekért dolgoznunk. Még ha ez nem is jut el mindenkihez és olykor elvesznek a részletek, számos, a folyamatokba bevont szakmai vezető látja az erőfeszítéseinket.
– Az alapellátókat megfelelő helyzetbe hozva, komoly szerepet kaphatnának a betegmenedzselésben, – irányításban.
– Ha közelről nézzük a háziorvosok helyzetét, akkor csak a mozaikkockákat látjuk, de ha egy kicsit távolabb megyünk, akkor megpillanthatjuk azt is, hogy ma már online jelenthetnek és online elérik a betegeik minden közfinanszírozott ellátását – vagyis a háziorvos máris a betegút „felügyelőjévé” lépett elő. Tisztában vagyunk a teljesítményfinanszírozás korlátaival. Számos kritika éri az indikátorrendszert, de karban fogjuk tartani. Ezen a területen hárommilliárd forint többletforrással számolhatunk. Népegészségügyi, beavatkozó jellegű prioritásokat kívánunk adni a háziorvosoknak. Törekvésünk, hogy az egyéb szakorvosi kompetenciákat is elismerjük a finanszírozási rendszerben. Ha megnézzük a praxisjog megerősítését és még hozzágondoljuk az imént elmondottakat, meg a kompetencianevelést, akkor innen már csak egy lépés a praxisközösség, a csoportpraxis, amelybe már egyéb szakmák is bevonhatók. A pénzügyi, szervezési, szabályzási és informatikai eszközök révén kezd kirajzolódni egy háziorvosi tevékenységi kör. Az alapellátásban dolgozó orvosoknak a szakképzés, a szakmai kompetenciák megerősítésében és szélesítésében az intézményekkel szorosabb kapcsolata lesz. Kompetenciaszélesítésben gondolkodunk a háziorvosok esetében: a betegút szervezéséért a jövőben a háziorvos és a járóbeteg-ellátás lesz a felelős.
– Bizonyára figyelemmel követi a szlovák orvosok “harcát”. Van-e valami vészforgatókönyve, ha idehaza élesedik a rezidensek akciója? Milyen tervei vannak az egzisztencia problémák megoldására?
– Még az ünnepek előtt beszélgetünk, de remélem, mire az interjú megjelenik, addigra világossá válik, hogy erőfeszesítéseink révén le tudtunk tenni valamit az ünnepi asztalra. Mindannyiunknak látni kell, hogy egy gazdasági „világégés” közepette kell az egészségügy működőképességét átalakításokkal elvégezni. Itt az ideje az összekapaszkodásnak. Sokszor érzem, hogy többre mennénk, ha a hierarchia helyett a csapatmunka szellemét is be tudnánk vinni az egészségügybe. Az a tény, hogy nem ígérgetek, nem beszélek számszerűen az életpályáról, még nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk rajta. Az összes eszközzel, minden feltárt tartalékkal azon vagyunk, jobb legyen a betegnek és a rendszerben dolgozóknak. Átérzem a gondjaikat, ugyanakkor el akarom kerülni a felelőtlen ígérgetést. Muszáj átvinnem az üzenetet: ha keményen megdolgozunk érte és máshogyan tesszük, amit kell, akkor jobb lehet! Tudom, hogy gond van, hiszen egy kivéreztetett egészségügyi rendszert vettünk át, de meg kell küzdeni vele. Ehhez képest fenyegetést kapok, ami úgy szól, hogy “el kell mennünk, hogy itt maradhassunk”. Egy olyan mozgósítással kell szembenéznem, ami azonnali követelés teljesítését, ígérek felvázolását kéri, amire felelős ember a jelenlegi világgazdasági helyzetben nem vállalkozhat. A magam részéről partnerséget tudok ajánlani mindenkinek, aki az egészségügyi állapotokkal elégedetlen azzal, hogy együtt küzdjünk meg a problémákkal.
– Mekkora intézményi adósságállományt mutat az aktuális felmérés?
– A számok azt mutatják, hogy a harmadik negyedévben nem emelkedett a beszállítói tartozásállomány – néhány milliárd forintnyi csökkenés tapasztalható, az intézményi adósságállomány jelenleg mintegy 123 milliárd forint. Kemény „hadigazdálkodási” eszközökkel megőriztük a működőképességet. Tudom, hogy nagyon nehezen, de működik az egészségügy. Ha rávetítjük a szlovák kórházi adósságrendszert a mienkére, akkor az adósság 300 milliárd forint lenne. Spanyolországban 600 napra fizetnek a kórházak, és ott kb. 700 milliárdnyi (forintra átszámolva) az adósságállomány – ez tehát mindenütt probléma. Az egyik célkitűzésünk, hogy fél éven belül megtaláljuk az adósságkezelés mechanizmusát. Összegyűjtjük és racionalizáljuk a tartozásokat, hogy elindíthassunk egy hatékony adósságmenedzsment programot.
– Eljutottuk oda, hogy az egészségügyben végre át lehet rendezni a rendszer fő elemeit, amire már 20–30 éve szükség volt. Azonban az üzleti életben létezik az a bizonyos bizalom/várakozás paradigma, amivel kalkulálni kell minden gazdasági szakembernek, politikusnak.
– Az egészségügyben töréspontig feszült a helyzet. Ha tudunk javítani a HR-vonalon, akkor az egészségügy más ágazatok konfliktusait is enyhítheti. Ha nem, ez lesz a gyenge láncszem. Pontosan tudom, hogy a társadalom adósa az egészségügynek.
– Elkezdődött a Semmelweis-terv végrehajtása. Kikre számít ebben?
– Amikor arról beszélek, hogy a menedzsmentrendszert is fejlesztjük, akkor céltudatosan arra gondolok, hogy a rendszerben vannak tapasztalt, a betegutak irányításában, az intézmény-felügyeletben jártas kollégák. Az új állami felügyelet azt biztosítja számukra, hogy a szakmára, a hatékonyságra és a transzparenciára koncentrálhatnak. Az átvevőcsapatok már végzik a munkájukat. Mire a mostani beszélgetésünk nyomtatásban is megjelenik, már befejeződik a munka, s az év végéig csak a hiánypótlás lesz hátra. Rövidesen megismerhetik a Térségi Egészségügyi Szervezési Központokat. Amikor arról beszélek, hogy a rendszerben még mindig vannak tartalékok, akkor arra gondolok, hogy nemrég négy kórházban is jártam: az egyikben 18 Ft-ért, a másikban 44-ért, a harmadikban 23-ért, a negyedikben 32 Ft-ért vették ugyanazt az energiaegységet. Mi lenne, ha az összeset a legalacsonyabb árhoz közeli áron vennénk?
– Elegendő az évből még hátralévő idő az intézmények átvételére?
– Az előkészítés, a kincstárral történő egyeztetések, a bérszámfejtés előkészítése jóval korábban elindult, a technikai átadás-átvételre és az alapító okiratok módosítására elég lesz az idő. Januártól pedig indul egy mélyebb áttekintés – a szerződés-nyilvántartások összefésülése, a munkamegosztás, az együttműködési lehetőségek kidolgozása.
– A Semmelweis-tervből ismert, hogy lesznek kórházak, amelyek funkciót váltanak. Mikor derül ki, hogy melyik intézménynek, pontosan mi lesz a feladata a jövőben?
– A jövő év első negyedévének vége felé a körvonalak elég határozottan, kontúroson látszani fognak, intézményi szinten már meglesznek a döntések. Van olyan intézmény, ahol már most írják a fejlesztési programot, mert ők szeretnének az elsők lenni, de vannak olyanok is, akik kézzel-lábbal tiltakoznak, még a gondolat ellen is. A funkcióváltáshoz egyébként fejlesztési ösztönzőt is adunk, hiszen ahol nem sebészeti osztályon, hanem egynapos ellátásban kezelik a beteget, ahhoz még fejlesztés szükséges.
– Egyszerre több elem is megváltozik a struktúrában: csökkenni fog a „fejnehéz” kórházi állomány és elkezdenek kiegyenlítődni az ellátási igazságtalanságok.
– Sok érdeket sért ez a folyamat, de fontos tisztázni, hogy a kórházat nem szakítjuk ki a közösségből, hiszen az egészségügyi intézményrendszer annak integráns része: foglalkoztatója, gazdasági ereje. Arra kell figyelnünk, hogy az önkormányzatokkal, közösséggel való kapcsolat biztosított maradjon.
– Vélhetően kicsi, erős és mondern kórházakra van szükség.
– Ezzel egyetértek.
– Milyen karácsonyi üzenetet fogalmazna meg olvasóink számára?
– Az egyiket részben már elmondtam, vagyis hogy pontosan tudom, csak az egészségügyben dolgozó emberek áldozatvállalása működteti még az egészségügyet. Lehet, hogy sokan, sokfélét ígértek, de az alapszándék az, hogy megmentsük az ágazatot. Elsősorban azzal, hogy a működőképességét a mostani igen nehéz gazdasági körülmények között is meg tudjuk tartani. Azt talán mindenki érzékeli a kommunikációnkból, hogy a helyzet ellenére a partnerséget szeretnénk megőrizni. Ennek az első eredményei már látszanak. Azért vállaljuk fel a 2012-es rendszerátszervezés konfliktusait, hogy a hatékonyabb működésből származó tartalékból mindent a bérekre tudjuk fordítani.
