Vajon akarják-e az orvosok és a betegek, hogy követhető, transzparens legyen az ellátási rendszer?
Kererűen fakadt ki egy fiatal orvos, mondván: naponta börtönbüntetés fenyegeti gyógyító munkájában az elégtelen feltételek miatt, elege van a feudalisztikus viszonyokból, s közérzetén a béremelés sem tudott igazán javítani. És hiányolta a fiatal orvostársait. Miért nem jönnek, miért nem akarnak változtatni, kellő módon nyomást gyakorolni a döntéshozókra? – vetette fel a hétfőn este rendezett Orvosvitán, amelyet az Oktatói Hálózat a „Mi lesz veled értelmiség” beszélgetéssorozat részeként szervezett az ELTE-n.
Egyáltalán, akar-e a társadalom változtatni a fennálló viszonyokon, akar-e nyugati mintára szervezett ellátást, fűzte tovább a kérdést Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász, aki szerint a passzivitás meglehetősen árulkodó. Pénzzel, kapcsolatokkal többen el tudják érni, hogy időben diagnózist kapjanak, megfelelő ellátáshoz jussanak, tehát esetleges a változtatás igénye. S ahogy a társadalom passzív, úgy az orvosok is azok, mutatja, hogy az „1001 orvos hálapénz nélkül” mozgalom sem tud egyelőre eredményeket felmutatni. Nem tudja megszólítani sem a társadalmat, sem az orvosokat, így nem jut el a döntéshozókig hangjuk, ismerte el Lovas András aneszteziológus, a mozgalom egyik alapítója.
A vita során újra és újra szóba került, hogy nincs semmiféle egységes álláspont az orvosok körében a hálapénz kérdésében sem (a mozgalom tagjai alapvetően elutasítják a paraszolvenciát). A hálapénz relativizálását életveszélyesnek minősítette Álmos Péter pszichiáter, az „1101 orvos” mozgalom tagja, aki szerint a mindenkori döntéshozó érdeke benntartani a hálapénzt a rendszerben, mert így megmarad a következményeként jelentkező függelmi viszony is. Miért nem lehet kimondani, hogy négy éven belül szűnjön meg a hálapénz egy megfelelő mértékű béremeléssel párhuzamosan, vetette fel Hegedűs Zsolt ortopéd sebész. A RESZASZ alelnöke szerint akkor lenne megfelelő a béremelés, ha a rezidensek nettó 300, a fiatal szakorvosok 500, a szakorvosok 700 ezer forintot kapnának. Hegedűs szerint a szakmának kell kikényszerítenie a változásokat, és nem engedni, hogy a korrupt főorvosi gárda megakadályozza ezeket a törekvéseket, beleértve a minőség mérésére vonatkozó adatok, kórházi fertőzések adatainak intézményenként történő közzétételét. Megjegyezte: a hazai orvostársadalom 10-15 évvel van elmaradva szellemiségében.
Össztársadalmi probléma, hogy nem igazán szeretjük az objektivitást, és még szakmai berkekben sem egyértelmű igény az átlátható működés, vélekedett Kovácsy Zsombor. A minőségügy éles fegyver, megmutatná, milyen összefüggés van az ellátás minősége és a betegségek, halálozások oka között, fűzte hozzá Weltner János, az SE I. Sebészeti Klinika sebész főorvosa.
Lovas András szerint nem fog összeomlani az egészségügy, de ha nem teremtődik meg a minőségi ellátás, akkor teljesen kiszámíthatatlanná válik a rendszer, és olyan bizonytalanságot generál, ami a gyógyítókat is távozásra, külföldi munkavállalásra ösztönzi. A minőség a felsőoktatásból is hiányzik, fűzte hozzá egy biológus: az oktatás kontrollja gyenge, és nem lehet például gyakorlatot tartani, mert nincs rá pénz. Az is elhangzott, hogy minőséget ott lehet elvárni, ahol biztosítják hozzá a szükséges feltételeket.
Eddig az orvosok bezárkóztak problémáikkal, ám ezen változtatni kell, nyitni a társadalom felé, beszélniük kell arról, milyen feszítő gondjaik vannak, ami persze nem könnyű, mondta Lénárd Rita belgyógyász, az „1001 orvos” mozgalomból. Újfajta viszony van orvos és beteg között, az orvoslás művészete helyett lassan szalagmunkává válik a gyógyítás, tette hozzá azzal, hogy nincs igazán a döntési lehetőségük az orvosoknak, hiába, hogy rengeteg lehetőség áll rendelkezésükre.
A fiatal orvosok sokat tudnak az élőről, de keveset az életről, ezért inkább egymás között barátkoznak, mozognak, nem jellemzi nyitottság a mai orvosgenerációkat, vetette fel Álmos Péter pszichiáter, szintén a mozgalom tagja. Arról is beszélt, hogy mindennapi tevékenységüket a merev előírások, a bürokratikus kontrollok között végzik, ez pedig súlyosan csorbítja autonómiájukat. „Technokraták leszünk gyógyítók helyett, de ez nem csupán magyar sajátosság, mert ez a jelenség nyugaton sem ismeretlen”, mutatott a folyamatokra.
Kincses Gyula egészségügyi szakértő szerint rendszerszintű problémák terhelik az egészségügyet, s a vita során már felvetődött magas lábamputációk számára utalva elmondta: a finanszírozás nem ösztönöz a szakmailag nehezebb, igényesebb ellátásra, vagyis az orvosok munkáját olyan feltételek határozzák meg, amire nincs befolyásuk.
Mára elfogadhatatlanná vált a paternalista orvosi magatartás, nem az apaként viselkedő orvos a jó gyógyító, mondta Sándor Judit jogász, a Közép-európai Egyetem (CEU) tanára. A partneri viszony vált meghatározóvá, de ma is folyamatosan változik a szerepfelfogás. A személyre szabott tájékoztatás speciális képességeket kíván az orvostól, tette hozzá.
Lotz Gábor patológus, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének alelnöke szerint oldani kell a beteg kiszolgáltatottságát, empátiával, partnerként kell kezelni a pácienst. Erre azonban nincsenek felkészülve az orvosok, nemhogy az extrémebb helyzetekre, ezért nagyon sok múlik az orvos kvalitásán. Ma már benne van a curriculumban a kommunikáció, sőt: szociológiát is tanulnak a medikusok, s egyre több kortárs önképző kör működik, ami jelzi: igény van a megfelelő kommunikáció elsajátítására az orvosokban.
